2012. január 31., kedd

31. rész - Let me go

Elég részeg voltam. De tényleg. A partin anyu már nem volt ott, szerencsére. Kicsit irigyeltem Daisyt, mert ő látta  házukat, én meg még nem. Annyit készültem erre a partira. Hirtelen nem tudtam hol vagyok. Csak futottam a sötét utcákon, míg egy srác befogta a számat, majd behúzott az egyik utca sarkára. Nick volt az. Tényleg, hisz ő is eljött a partira, csak Louis kirúgta, mert behúzott Niallnak. Nem tudtam mit kéne most mondanom. De Nick megszólalt:
- Egyébként sajnálom hogy behúztam a szöszinek.
Ránéztem, majd kijavította magát:
- Vagyis... a barátodnak. Csak tudod ez nagyon nehéz most nekem. Én nagyon kedvellek Han, és tudom hogy nem vagyok híres, nem sikít utánam ezer lány, nem adok koncerteket, de ez vagyok én.
Amit most mondott Nick, az nagyon aranyos volt. És eltűnődtem valamin. Vajon lesznek haragosaim? Már mint sokan szeretik Niallt, és most foglalt. Biztos több ezer csaj utál majd miatta, és én ezt nem tudom kibírom-e. Tudom, 'az igaz szerelem mindent legyőz', de akkor is. És ha elbukom? Ha nem fog sikerülni? Akkor mit tegyek? Nick megkínált egy szál cigivel, amit el is fogadtam. Beszélgettünk.
- Most mit fogsz csinálni, visszamész?
- Nem tudom, lehet jobb lenne itt maradnom, Niall biztos dühös, és Anyuék is itt vannak az országban. Valahogy nincs hozzá türelmem. Érted?
- Miért nem jössz hozzám? Már mint, csak most, és majd visszamész.
- Nem is tudom... - de mire válaszolhattam volna normálisan, Nick felállt és kezet nyújtott.
- Na gyere, nem fogod megbánni.
Belementem.

* Daisy és Hannah szülinapi partija, több szemeszög alapján *
A parti még javában folyt, csomó ismeretlen arc, akik kitudja hogy keveredtek ide, de kit érdekelt? Hannah sehol, Niall majdnem sír az idegességtől:
- Biztos vele van! De nem lehet. Nem fogom hagyni.
- Figyel Niall, biztos visszajön. Ismerem Hant, jobban mint bárki más, és tudom hogy szeret. Sose volt a rajongód. Sosem sikította neved, hanem egyszerűen rólad álmodozott. - Zayn betoppant, Daisy ölébe ült, részeg volt.
- Hé, húzzunk el, oké?
- Most? Niall sír... Hannah eltűnt.
- Mi?!
- Hisz láttad.
- Bocsi, nem emlékszem, forog velem a világ.
Louis, Liam és Harry nyugtalanok voltak. Harry megszólalt:
- És ha az a szemét bántja Hannaht?! - Daisy nem várt, úgy döntött megkeresi Hant.
- Nem soká jövök.

Elindult, a sötét utcákon, egyedül. Egyszer két alakra lesz figyelmes, sétálnak. Elmegy mellettük. De hisz ez a csaj kopp Hannah, a srác meg Nick! Nem tudta mit tegyen. Szóljon? Képzelődik, vagy a barátnője az?
- Hannah?!
- Daisy?? Hogy kerülsz ide?
- Ezt én is kérdezhetném.
- Nézd, Hannah utánam jött, oké?! De jól vagyunk.
- Annak örülök, csakhogy a kis 'szöszi' épp halálra aggódja magát. Ez így nem lesz jó.
- Niall? Mi van vele? De én elfutottam, oké? Nickkel út közbe futottam össze, de nekem ez így sok, ráadásul szédülök, annyira részeg vagyok. Alig emlékszem... nem ugrik be semmi sem Dais.
- Hazaviszlek. - mondta Nick, majd felvett a hátára. Daisy nem szólt egy szót sem, ő is ezt látta a legjobbnak.

Zayn kinézett az ablakon, majd szólt: - Jön! Jönnek. Az a srác cipeli Hant, szerintem Hannah berúgott. De Niall, ne szidd le, már mint Hannaht, tényleg sok ez így neki.
- nem tudok haragudni. De az a Nick, ő... nem veheti el tőlem, értitek?
Nick nem akart bejönni a házba: - Holnap átugrom, nem érdekel senki véleménye, de megnézem jól vagy-e.
Bementünk. Harry átölelt: - Jól érzed magad?!
- Ja... Niall?
- Fent van, már nagyon ideges volt.
Felmentem, és átöleltem, majd elkezdtem sírni hogy sajnálom.
- Nick egy haver, nem történt semmi, és nem is fog. Nem engedem. Részeg vagyok, mégse tettem semmit. Érted? Én szeretlek Niall...
- Én is! -  azzal átölelt, majd átöltözünk, véget vetettünk a partinak, és aludni kezdtünk. De valakinek elég álmatlan északája volt.

Daisy csak sétált fel-alá a házban, majd én is kiakartam menni enni valamit, amikor Liam szólt: - Daisy?
- Igen? Itt vagyok, te vagy az Han?
- Nem, Liam vagyok, csak nem tudok aludni.
- Hát, én sem.
Elkezdtek beszélgetni, majd Zayn is jött le a lépcsőn. De Liam épp valami hülye verset írt Dais szülinapjára, és azt akarta felolvasni, ezért mielőtt Zayn meghallhatta volna Liam versét, úgy tettem mint aki elájult, így Zayn kiabált: - Valaki segítsen!
Ezzel az egész ház odarohant. Felkeltem. Daisy hálás pillantást vetett rám, én pedig bólintottam egyet. Majd mindenki visszament aludni.

Nos, holnap új nap, megyek megnézni a házat. Daisy anyja már tud Zaynről, az enyém még nem tud Niallról. De Nickről is be kell számolnom, pedig ő csak egy srác, egy haver. De ne essen félre értés, inkább beszámolok anyunak részletesen, kivéve az estéről. Daisy hogy reagált Liam versére? Mi állt benne, alig hallottam. Nick tényleg 'beugrik holnap'? Majd Daisy elmondja mi volt, nekem szükségem van egy kis időre.

30.rész - Szülinap

-HANNAH WALSH GYERE LE MOST AZONNAL!-kiabáltam,mint egy elmebeteg.-Anya,eljöttél?Úristen! Nagyon hiányoztál.És maga is,Liz néni.
-Mi van?-kérdezte Hannah unottan,de amint meglátta anyukáját,elállt a lélegzete.-ANYA!HOGY KERÜLTÖK IDE?-ugrott az anyukája nyakába,közben én halálra puszilgattam már rég nem látott anyukámat.
-Meglepetésnek szánták a fiúk,hogy idehoznak minket.-mondta anya.

-És..meséljetek,milyen volt az út?-kérdezte Han.
-Jó volt,csak ez a füldugulás...-jegyezte meg Liz.
-Anya,a házat mikor mutatod meg?-érdeklődtem anyától.
-Ha akarod most azonnal!Többnyire már itt vannak az összes cuccaink.Hannah,anyukádnak is van egy meglepetése.Lehet,hogy ti is itt maradtok?Jaaaj...elszóltam magam.-színészkedett Anya.-Liz..mutasd is meg neki.

-Na,inkább mutasd a házat,Anya!-szóltam rá,de Zayn közbeszólt.
-Esetleg üdítőt vagy valami ételt nem kérnek?Biztosan elfáradtak,nem akarnak előtte pihenni egy kicsit?-kérdezte,én pedig elolvadtam a kedvességétől.Ennyire figyelmes embert..
A gondolataimat anya pillantásai zavarták meg,de kedvesen elfogadott egy italt a fiúktól és bele is szürcsölt.
-Köszönöm.Daisy,tudom,hogy megakarod nézni a házat.Menjünk.-ebből semmi jót nem tudtam leszűrni,de azért felvettem a kabátomat,a converse cipőmet,és kiléptem az ajtón.
-Hiányoztál Anya!-ismételtem el századszorra.
-Te is nekem Kicsim.
Ezek után szótlanul sétáltunk egy darabig.A cipőm játékosan rugdosta az elhalt leveleket,a levelek némelyike pedig fel-fel tapadt a cipőm talpára.Amikor egy nem várt kérdéssel bombázott anya.
-Mi van Zayn és közted?-szívem hevesebben vert és hirtelen nem tudtam mit reagálni.

-Semmi..-próbáltam leplezni,de nem igazán vált be.
-Aha,persze.Mondd ezt annak,aki elhiszi.
-Jól van,hát...nagyon kedvelem és..azt hiszem mondhatom,hogy a barátom.

-MI?Nem gondoltad,hogy be kéne engem is avatnod?
-De.Tudom...és..bocsánat.De azért azt nem mondhatod,hogy nem illedelmes!
-Na,erről még beszélünk.De egyébként kedves fiú.-nagy kő esett le a szívemről,mert tudtam,hogy legalább szimpatikusnak találja.
-Itt a házunk.A Baker Streeten.-mutatott a muskátlival kirakott,bájos,szeretni való házra.
-Ez gyönyörű!E-ez a mi házunk?
-Igen.És ez még semmi!Ha meglátod a szobádat..

-Már be van rendezve?-és én már rohantam is a ház felé.Nem tudtam merre van a szobám,de csak futottam,míg megálltam egy csodálatos szobában.Hatalmas ablakom volt,melyből kitűnően áradt a fény.A színek remekül harmonizáltak egymással.Sugárzott a szépség,a letisztultság az újdonsült szobámról.
-Ez gyönyörű!Imádom!Mutasd meg a többi szobát is!Körbevezetett az egész házon és csak ámultam-bámultam,milyen csodálatos az új házunk.Anya szobája káprázatos volt.A tapétáról halvány színű virágok díszelegtek.Semmi csicsa,semmi túlzás,de gyönyörű volt.
Vajon Hannah szobája hogy néz ki?Biztos az ő lakásuk is meseszép.
NICK

*Éjszaka eseményei*
Anya nagy nehezen megengedte,hogy bulizzak,hisz mégis csak a szülinapom van,vagy mi.Addig ő Lizzel tartott egy csajos estét,így ő sem unatkozott,és nyugodt szívvel bulizhattam.
Fél 9 fele már,eléggé a pia hatása alatt voltunk.Twistereztünk,de alig bírtunk megmaradni,így mindenki egymás hegyén-hátán volt és röhögtünk.Az este folyamán jött pár ismeretlen ember,akik bekapcsolódtak a partyba,de szegényekkel nem nagyon foglalkoztunk.
Zayn se volt már tiszta,mindenkinek köszönt,hogy "Zsiaa seretem a zsöld sínt",de hihetetlenül aranyos volt.Niall Hannaht szorongatta,miközben Niall énekelte,hogy Potato,Potato.Louis répával szaladgált és mindenkit üldözött.Liam egy csajjal kacarászott,fogalmam sem ki volt,de egész szimpatikusnak tűnt.Azt hiszem...Activityztünk,és Zaynel kerültem egy csapatba.Válasznak mindig azt adta,hogy "sürke matka",így természetesen nem mi nyertünk,de nagyon jól szórakoztunk.Egyik kezembe a whiskey,másikban ropi,és senkinek nem voltam hajlandó adni.Hannah egy idő után már az üres üvegét nézegette és nyalogatta,de végül ledobta a földre,az üresség miatt és hozott másikat.Kopogtattak az ajtón,így felálltam nagy nehezen,de Zayn már vissza is húzott.Újra felálltam,túlzott magabiztossággal,mire majdnem orra estem.
Kinyitottam az ajtót,és a kilincs majdnem jött velem amikor megláttam az előttem álló személyt.

-T-t-e..mit csinálsz itt?-kérdeztem.
-Jöttem bulizniii.Boldogat.-vágta hozzám,majd leült Han mellé.

-Ja,bejöhetsz,köcsög.-mire Han szúrós pillantásokat vetett rám.
-Hello Hannah.-mondta azzal egy puszit nyomott az arcára.
-Te mit képzelsz magadról bazdmeg?-vágta rá Niall,aki nem a csúnya beszédről volt híres,de most még is elhagyta a száját ez a szó.-Itt vagyok,oké? És Ő az én barátnőm.
-Na,és kit érdekel?Azzal felállt és behúzott egyet Niallnak.
-Normális vagy ember?Húzz el innen!-szólt oda Lou.

-Nem.
-MOST! 3 másodpercet adok,vagy holtan fogsz itt feküdni!-a vicces Lou eltűnt és a szemében égett a harag,a düh.
-Oké,oké megyek.De te Hannah..majd beszélünk.Puszi.

-Hannah ugye nem fogsz ezzel a barommal barátkozni?
-Nem tudom...Nagyon rendes srác.

-Nagyon rendes srác?A nagyon rendes srácok nem mozdulnak rá,mások csajára,nem játsszák a bunkót.
Hannah megelégelte és elviharzott...HOVA MENT?Miért hagyta itt Niallt,amikor szüksége lenne rá?! Remélem megmagyarázod Hannah..

2012. január 30., hétfő

29.rész - Hangolódás

Ez egy eléggé (NAGYON!) hosszú rész lesz,de azért remélem tetszeni fog! Remélem azért ráveszitek magatokat,hogy elolvassátok,mert sokat dolgoztam vele.Jó olvasást.xoxo
U.I. - A 30.részt egyből elkezdem írni,amint elküldtem a 29.-et. 
Reggel arra ébredtünk Hannahval,hogy Louis és a többi bajkeverőtársa ugrál az ágyunkon és kiabál,hogy "Boldog Szülinapoooot eme két bájos lánynak."-Majd következett Lou csodás rappje.
-"Itt ez a két csaj Hannah és Daisy.Nagyon nagy arcok nyomatják a partyt. Meg sem állnak egészen Hawaiiig,nyomják a hulát,ez itt a hula party.17 évesek lettek az öreglányok,lassan majd együtt nosztalgiázunk.Jönnek az unokák,táncolnak majd nekünk,de amíg mi bírjuk nyomatjuk a breaket."
Majd a refrén.
-"D-d-d-aisy,ó je,H-a-a-anah gyeree,legyen ez egy óriási szülinapi party és bulizzunk estig,míg pirkadatik".-Nem tudtuk eldönteni,hogy sírjunk az örömtől vagy nevessünk,de az utóbbinál maradtunk.Fogtuk a hasunkat a nevetéstől.
-Srácok,kasszasiker lenne ez a dal.-mondtam.
-Szerepelhetne az új CD-teken.-helyeselt Han.
-Köszönjük a köszöntést,nagyon aranyosak vagytok.-mondtam,azzal mindenki kapott tőlem egy hatalmas ölelést,és sok-sok puszit.Zaynt látszólag tovább öleltem,mert már mindenki köhécselt,hogy most már elég.
-Csináltunk nektek meglepi reggeliiit.-ujjongott Niall.
-Öhm,Niall úgy lett volna meglepi,hogy bekötjük a szemüket és odaültetjük őket az asztalhoz.Tudod,ez így nem valami nagy meglepetés.-elmélkedett Liam.
-Mekkora szemét vagy.-mondta színpadiasan Niall,felhúzott orral.
-Na gyertek a "meglepi" reggelire.-és kitolt minket a szobánkból Harry,egyenesen a lépcső felé.
-Micsoda mesterszakácsok vannak ebben a házban.Lehet megtartunk titeket.-nevetett Han.
-Ó,esedezve kérem tartson meg minket.-hajladozott Niall és elég vicces látványt nyújtott,ahogy közben szája súrolta a padlót.
-Hölgyeim,a reggeli tálalva.VIP részlegen felszolgált palacsinta,juharsziruppal.Folyadékról is gondoskodtunk a hölgyeknek,Zayn által készített kakaó,frissen készítve,hatalmas adag tejszínhabbal.Természetesen szórakoztató műsör nélkül sem maradhat a reggel,Spongyabobbal vagy Dóra a felfedezővel szolgálhatok,mert ilyenkor az értelmes műsorok hétvégéje van.Szóval? Mit választanak a hölgyek?-kérdezte lovagiasan Louis.
-Ez nem ééér!Én Garfieldot akarok nézni!Felháborító,hogy őt nem kínáltátok fel,mint műsört.
-Jaj,hölgyem,szívből sajnálom.Legközelebb felkészültebbek leszünk.-mondta Niall.

Itt volt az a pont,hogy már nem bírtuk tovább röhögés nélkül.Egyszerűen már nem kaptam levegőt.Hogy lehetnek ennyire hülyék?
-Van muffin is!-mondta Harry.

-Ú,ez Isteni.-és már borzasztóan tele voltam,de azért még egy muffint megettem.-Csókoltatom aki csinálta.Ez valami isteni.Ki csinálta?
-Én..-jött a bizonytalan,mégis büszke válasz Liamtől.Mégsem voltam képes odamenni hozzá és megpuszilni,így inkább beleszürcsöltem a Zayn által készített kakaóba.Pár percig zavartan ültem,de szerencsére senki nem vette észre.
-Felöltözök,oké?-kérdeztem és már indultam a lépcső felé.Mindenkit lekötött Dóra beszéde,így száguldottam a lépcső felé,és sikeresen elestem.
-Jézusom,minden rendben kicsim?-kérdezte Zayn.
-Persze..-azzal felpattantam,bementem a szobámba és kerestem valami normális ruhát.

Lépteket hallottam,ami egyre közeledett.Benyitott a szobámba.Hirtelen megijedtem,nem is tudom miért.
-Minden renden Kicsim?-kérdezte és leültünk az ágyra.
-Persze.-válaszoltam,de valamiért mégsem voltam teljesen biztos a válaszomban.
-É..én akarok még neked valamit adni!
-Jaj,Zayn nem kell semmi,elég,hogy vagy nekem.

-Ez igazán apróság,hidd el.
Kicsomagoltam és egy kép mosolygott vissza rám.Az első csókunk.A parkban..azzal a borzasztó szendvicsekkel amiket csinált.Soha nem felejtem el,hogy milyen csodálatos pillanat volt az,amikor ott ültünk a parkban,és biztonságban éreztem magam vele.Tudtam,hogy Ő csak az enyém.
-E-ez csodálatos.-szipogtam.

-Ugyan,semmiség.Niallnak köszönd,ő csinálta a fotót.
-Szeretlek.-azzal fejemet a mellkasára hajtottam és úgy szuszogtunk együtt.
-Megvannak!Ó,de édeseeek!-nyávogta Lou.
-Lou,mi van?-kérdezte Zayn.

-Hát ööö...tudod AZ!
-Jaj,basszus már?-ebben az volt a vicces,hogy szerény személyem semmit nem értett belőle.
-Miről van szó?-kérdeztem.

-Ááá,semmi.-vágták rá egyöntetűen,így inkább rájuk hagytam.
Gondoltam beszélek kicsit Hannahval,de elég rosszkor nyitottam be.Éppen romantikusan feküdtek az ágyon,így bocsánatot kértem és lerohantam a nappaliba.
Elállt a lélegzetem.OTT ÁLLTAK!

2012. január 28., szombat

28.rész - I love you!

Louis, Liam, Harry és én elmentünk vásárolni. Nem afféle csajos, hülye vásárlást rendeztünk, hanem különböző csőfarmereket, és magasszárú cipőket vettünk. Annyira vártam hogy Niall lásson bennük, bár volt már egy csomó ilyesmi cipőm, de muszáj venni pár újat is. Hazafelé Harry vezetett, nemrég szerezte meg a jogsiját. Ahhoz képest nem rossz sofőr. Hazaértünk. Bemegyek az ajtón, odamegyek egyből Niall ölébe, ő átölel, amikor jobbra sandítok, és egy ismerős srác ül ott. Feláll, és odajön ... megpuszil. NICK?!
- Te mit keresel itt?! Tört ki belőlem indulatosan.
- Megérdeklődtem hol laksz, és azt mondták itt, öt sráccal, meg egy csajjal.
- Mi? Miért?
- Hát nem tudlak egykönnyen elfelejteni. És akit szeretsz, azért harcolsz.
Nick barna szemű, barna hajú, izmos és helyes srác volt. Bejött, de nekem csak Niall az igazi, aki épp ütni készült, amikor Zayn leállította.
- Nekem van barátom, és szeretem őt. Bocsi, nem tudtam hogy érzel valamit irántam, én csak..., csak táncoltunk, érted? Niall végig ott volt, nem történt semmi sem, és nem is fog. De meg kell értened.
Daisy sem maradt ki, odaszólt:
- Amúgy is Hannah nem szereti a bunkókat. Én csak mérgesen néztem Daisra, Nick meg nevetett.
- Ez a tied, mondta, és egy levelet adott nekem, azzal egyszerűen kisétált, és csak nekem köszönt oda.
- Inkább el sem kéne olvasnod! - mondta Niall, nem tudta álcázni a féltékenységét.
- Beszélhetnénk? - mondtam neki, erre felmentünk.
- Figyelj, több millió lány akar a TE barátnőd lenni, a turnékon ezer lányt ölelsz meg, vagy csinálsz velük fotót. Én nem vagyok féltékeny, megbízom benned. Neked sem kéne. Én nem szeretem Nicket, még csak nem is ismerem a srácot, téged viszont egy hónap alatt csak meg ismertelek.
- Tudod mit? Igazad van, de ha még egyszer ide tolja a képét, beverem.
Lementünk, Zayn és Daisy ültek a kanapén. Nick megzavarta őket. Louis, Liam és Harry még csak most jöttek be. - Bocsi, boltba voltunk, lemaradtunk valamiről?
Nem is sejtenétek mi minden történt... A többit Daisra bízom, most van elég problémám. Nick vajon feladja?! Mi áll a levélben? A szülinapunkkal mi lesz akkor?

27.rész

+15
Vajon ki az a Nick?Mit csinált ez a Hannah?
Beszélnem kéne vele,de a telefon beszélgetés után elment a fiúkkal és csak Zayn maradt itt velem.Gondolom szülinapi partyt szerveznek,pedig abban egyeztünk meg,hogy nem lesz.De most ez a Nick-es ügy jobban érdekel.
Leültem a kanapéra és mély gondolkodásba estem.Az elmélkedésemet Zayn zavarta meg,aki elkezdte puszilgatni a nyakam.Kicsit elhúztam a fejemet,de ő már leült mellém és az ölébe vett.Egyre hevesebben csókolgatott és nem tudtam én sem abbahagyni.Az ajkamat az övére tapasztottam és szenvedélyes csókolózás lett köztünk.Ráharaptam az ajkára,beletúrtam a hajába,mire ő csak elmosolyodott.A kezeimet a pólóm alá rakta és finoman simogatta a hátamat.Levettem az ingét és odadobtam a felsőm mellé.
-Zayn legalább menjünk fe..-de be sem tudtam fejezni,mert már hevesen csókolt.Nem tudtam félbeszakítani,mert egyszerűen kívántam minden porcikáját.Végén már nem volt rajtunk semmi.Imádtam Őt.Imádtam,hogy gyengéd,szenvedélyes.Nem bírtunk megállni...
Ziháló testére hajtottam a fejemet és ritmusra lélegeztünk.Az az érzés,hogy biztonságban vagyok vele.Az az érzés,hogy Ő az enyém.Végig puszilgattam a hasát és nem akartam mást,csak vele lenni.
Akkor zavart meg minket a csengő.Teljesen meztelenül voltunk,így gyorsan felkaptam Zayn ingét és egy melegítőt.Gondoltam biztos valami ismerős az,így nem vittem túlzásba az öltözködést,minden bizonnyal csupa kócosan nyitottam ki az ajtót,mert a huszonéves fiú érdekes pillantással mért végig.
-Segíthetek valamiben,vagy csak bámulni akarsz?-néztem az ismeretlen srácra.
-Ööö..Hannah itt lakik?-kérdezte.
-TE VAGY NICK?-kérdeztem ledöbbenve,olyannyira,hogy már Zayn is leszaladt egy szál pólóban,egy alsógatyában,kócos hajjal.
-Igen..De szeretnék Hannahval beszélni.
-Elment a fiúkkal vásárolni,de ha gondolod várd meg itt.
Bejött és egyből leült a kanapéra.
-Amúgy,bocs,hogy megzavartalak titeket.-mondta,én pedig,mint a kaméleon,változott át az arc színem vörösre.Nem tudom ezen,mit tudott nevetni Zayn.-Leült mellém,és átkulcsolta a derekamat.
-Szóval...Nick,honnan ismered Hannaht?
-Egy buliban találkoztam vele.Táncoltunk,beszélgettünk.Anyám,mennyire dögös csaj..
-Ööö,ugye tudod,hogy van barátja?
-Á,az a szöszi gyerek? Simán lepipálom..-mondta fennhangon.
-Ne beszélj így a legjobb haveromról,kösz.-mondta Zayn,és láttam rajta,hogy a Nick iránti szimpátiája elszállt.
-Jól van,bocs.Egyszerűen csak túlzottan magabiztos vagyok.
-Észrevettük.-motyogtam és belefúrtam a fejemet Zayn mellkasába.
Az ajtó kinyílt.A szöszi srác arcáról lehervadt a mosoly és rosszalló pillantásokat vetett a srácra...

2012. január 24., kedd

A következő részt igyekszem holnapra,megírni,csak sajnos tilalom van,úgyhogy az is lehet,hogy Péntekre húzódik.Sajnálom! Addig is olvassátok vissza az előző részeket. xoxo

2012. január 22., vasárnap

26. rész - Happiness

Mi Niallal elhúztunk az este, bulizni. Mostanában sokat megyünk, amit nagyon élvezek, bár Niall kevésbé. Nem az zavarja hogy őt körbe rohanják a csajok, hanem az, hogy engem a srácok. Félrehívott amikor épp egy 20 év körüli sráccal táncoltam.
- Hé... túl idős hozzád, tudod mit akar...
- Niall, te vagy a barátom, és szeretlek, tudod. Nem kell minden pasira rossz szemmel nézned, akikkel egyszer találkozom az életben.
- Te nem szoktál féltékeny lenni? Mármint a sok rajongóm, néha engem is zavar. Téged?
- Egyáltalán nem! De komolyan. Sose voltam féltékeny, mert megbízok benned, és tudom hogy a rajongók azok csak rajongók maradnak. De most már mehetünk táncolni? Niall bólintott. Épp odaakart hívni magához táncolni, de az előbbi táncpartnerem odajött. Egész szimpatikusnak tűnt, de úgyis csak ma látom, így Niallnak nem kell aggódnia. Akkor megcsörrent "Nick" telefonja. El kellett mennie, de odaadta a számát. Vajon Niall észrevette? Odamentem Niallhoz. Szegény szomorú volt, ezért kértem egy pörgős zenét, és szó szerint behúztam a parkettre táncolni. Táncoltunk egy darabig, majd Dais hívott hogy menjünk haza, híre van. Hazamentünk. Zayn a nyakamba ugrott, míg Daisy a Nialléba. Nem fordítva kellett volna? Niallal röhögtünk, de ők csak hebegtek hogy kibékültek, és Dais azt mondta hogy marad még, esze ágában sincs haza menni. Nekem sincs, de Daisynak ezt velem kellene megbeszélnie. Mindegy, nem tudtam rá haragudni, mert nagyon boldognak tűnt. De odasúgta: Anyuék? Én visszasúgtam: Bízd csak rám! És ezzel kacsintottam. Harry hullarészegen jött haza, Louissal. Alig bírtak menni, így Daisyval felkísértük őket. Akkor Harry azt mondta "Szeretlek"! Már megint? Azt hittem megbeszéltük, de mindegy, részeg volt. Daisy mutatta a nyakláncot, én pedig a karkötőt amit kaptam. Boldogok voltunk, amikor is hív egy szám: Unknown. Felveszem.
- Hannah? Nick vagyok. Hogy mi? Honnan tudta a telószámom? És eszembe jutott... megcsörgettem őt véletlen, amikor elakartam menteni a számát, de eszem ágába se volt hívni. Dais kérdő pillantást vetett rám, ki az a Nick. Elmondtam neki mindent. Vajon Nickkel hogy lesz? Niall megtudja? De hisz nem történt semmi.

25. - I Still Love You

Menj el,légyszíves-zokogtam.Nagy sóhajt majd távozó lépteket hallottam.Egyedül akartam szenvedni és nézni,ahogy a könnyeim végig folynak az arcomon.Egy forró fürdőre volt szükségem.Megnyitottam a vizet és a tusból a lehető legforróbb víz jött ki.Szinte már égette a bőrömet,de jól esett.Magas volt a páratartalomszint és a többire már nem is emlékszem,csak arra,hogy két kéz csapkodja finoman az arcom és pár alak körülöttem áll.
-Halooo,Dais jól vagy?-kérdezte aggódva Hannah.
-Miért ne lennék jól?-kérdeztem.
-Hát talán mert elájultál és Hannah szedett ki a fürdőből? -mondta Louis.
Az összes arcot láttam,kivéve az Övét.
-Jól vagyok...
-Biztos?-kérdezte aggódva Liam.
-Igen..
-Azért..valamit kéne csinálnunk,mert több,mint egy óráig voltál a fürdőben.-mondta Liam.-és nagyon jól esett,hogy így aggódnak értem.
-Menjünk a nappaliba filmet nézni.-mondtam.-mindenki elkerekedett szemekkel nézett rám,mintha valami szellemet láttak volna.
Lementünk a nappaliba és leültem Hannah és Liam közé.A többieknek látszólag tetszett a film,de én félóráig tűrtem ezt a csöpögős romantikus filmet,mert nem éppen voltam olyan hangulatomban.
-Felmegyek a szobámba..Sziasztok.-mondtam azzal távoztam.
Ledőltem az ágyra és gondolkoztam.Hiányzott.Hiányzott a mosolya,a nevetése,az ölelése a csókjai.Hiányzott minden porcikája.Álomba merültem és arra ébredtem,hogy valakinek a keze a combomon van.Liam feküdt mellettem elég félreérthetően.Kipattantam az ágyból és leszáguldottam a lépcsőn.Senki nem volt ott.Elmentek.Hirtelen neszt hallottam a fürdőszobából.Nem tudtam ki volt az,így fogtam egy serpenyőt a kezembe és pipiskedve elindultam az ajtó felé.Remegett a kezem,nem volt még betörővel dolgom.Már legyintettem volna amikor megláttam Zaynt.
-Úristen,te vagy az?N..ne haragudj.-hebegtem.
-Semmi gond,de miért is akartál leütni?
-Azt hittem betörő van a házban,mert a többiek látszólag elmentek és gondoltam,hogy te is elmentél valakivel..
-Üljünk le a kanapéra,beszélnünk kell.Hazudtam.Tényleg nem voltam kondizni.Azért mentem a Plázába,hogy neked vegyek ajándékot.A lány pedig..esküszöm csak rám mászott ,nem is ismerem.Esküszöm.
Mekkora hülye vagyok,hihetetlen.Hirtelen előtört belőlem egy könnycsepp.
-Hé,mi a baj?-ölelt át.
-Olyan hülye vagyok.Nem hallgattalak végig,csak a szememnek hittem.Ne haragudj.-szipogtam.-Nagyon hiányoztál.-tettem hozzá alig hallhatóan,de elég hangos volt ahhoz,hogy ő hallja.
-Szeretnék neked valamit adni!-azzal elő vett egy dobozkát és felnyitotta.Egy gyönyörű nyaklánc volt benne,'Love You Forever' gravírozással.Meseszép volt.
Odahajoltam hozzá,hogy nyomjak egy puszit a szájára,de a pusziból heves csók lett.Beletúrtam a hajába majd átkulcsoltam a nyakát.Hihetetlen,hogy mennyire hiányzott az érintése,a csókja.És most újra az enyém.Csak az enyém.

2012. január 21., szombat

24. - rész: Say the truth...plz

Dais épp az imént rontott be a házba, zokogva. Aggódom érte. Nem tudom mi van vele, olyan boldogan ment el, most meg. De hol is volt? És kivel? Mi történt?
- Hallod szivi, én fölmegyek, megnézem mi baja Daisnek.
- Pont most?
- Öt perc, és itt vagyok. Niall csak mosolygott, és bólintott egyet.
Kopogtam, de semmi válasz. Benyitottam, Dais sírt, és nem állt le.
- Nem szeret! Megcsalt...
- Mi? Kicsoda? Daisy, mi történt? Hol voltál, és kivel? - talán sok kérdés így egyszerre, de tényleg érdekelt.
- Liammal mentem ajándékot venni neked, amikor Zayn egy csajjal az oldalán sétálgatott, és azt mondta edzése van. Vele akartam elmenni, de senki nem ért rá, csak Liam.
Nem tudtam megszólalni, csak átöleltem. Tudtam mit érez, én is így voltam Amberrel, de annak vége. Legalábbis remélem. Lementem a lépcsőn.
- Na? Mi baja? Elmondtam Niallnak mindent, mivel benne megbízom, és tudom hogy nem adja tovább senkinek. Niall dühös volt, hogy pont a szülinapunk előtt csinálja ezt Zayn, meg úgy amúgy is.
- Tudom, nem jó alkalom, de van itt valami, ami nem várhat holnapig. Azzal egy gyönyörű szép fehér-arany karkötőt tett a kezemre, amibe bele volt vésve: Love you. - N. Ilyen gyönyörű ajándékot sose kaptam még. Átöleltem, és megcsókoltam.
- Köszönöm..., sose kaptam még ennél fontosabb embertől, ilyen szép ajándékot. Azzal Niall átölelt, ám Liam épp bejött az ajtón, és Daisy irányába ment.
- Szia!
- Szia, Liam. Miért jöttél utánam?
- Én is láttam őket, emlékszel? És igen, szeretlek! Nem félek kimondani. Ezzel majdnem megcsókolták egymást, de Daisy leállt. Nem tudta megtenni, annak ellenére sem, amit látott.
Lejött hozzám és Niallhoz. Zayn nem sokkal utána sétált be a házba... egyedül. Megakarta puszilni Daist, de ő nem engedte. Daisból kitört a sok vegyes érzelem, sírt, és elkezdte ordítani:
- Láttalak... vele... oké? Ne tagadd! Láttam hogy nem edzeni mentél, oké? Akkor miért nem szakítasz velem, úgy könnyebb lett volna.
Ezzel felrohant. Zayn utána ment volna, de Liam nem engedte. Ajajj! Zayn megütötte Liamot, majd felszaladt. Szerencsére Liamnak se baja, de akkor is! Újra megtörtént a verekedős eset, egy csajért.
- Daisy, nyisd ki... ő csak egy csaj.. rám mászott ... érted? Csak egy rajongó!
- Én is az voltam, emlékszel?
Ezzel nagy csönd... hogy mi is történt ezek után, azt csak Daisy meg Zayn tudja.

23.rész - No more You and I?

Az oké,hogy mi örömmel írunk,de azért valami visszajelzés is érhetne minket,hogy tudjuk tetszik-e nektek.
Nem akartam erről a Harry ügyről beszélni,mert nem történt semmi.Sokkal inkább érdekelt az,hogy mit vegyek Han szülinapjára.Zaynt akartam elhívni,de közölte,hogy a fiúkkal megy edzeni,Liamnek viszont nincs kedve jönni,úgyhogy menjek vele.Remek.Fenomenális.Pont vele...de azért mondtam,hogy rendben.Felöltöztem és indultunk.Beültünk a kocsiba és száguldottunk a Pláza felé.
-Irány a Starbucks,mindjárt kiszáradok!-mondta.Azzal bementünk.Már épp szürcsöltem volna a tejeskávémat,amikor sikeresen meglökött és rám borult a kávé.
-Óóó,bocsi véletlen volt.Veszek neked egy felsőt!
-Liam,én is tudok venni.Van pénzem.
-De...akkor legalább a pulcsimat hadd adjam oda.-Ellenkezni próbáltam,de ő már rég a kezembe nyomta kék Jack Wills-es pulcsiját.Udvariatlanság lett volna elutasítanom,így felvettem.Az illatába egészen belebódultam.Férfias mégis megnyugtató volt.Még jó ideig szagolgattam amikor megláttam valamit a kirakatban.
-Ezt imádná Hannah!-Liam csak kedvetlenül bólogatott.
-És ez?Ez is istenien állna neki!-kezdtem unni,hogy mindenre csak bólogat,de abban a szentpillanatban megláttam a tökéletes ajándékot.De,hogy mi az,azt majd Hannah elmeséli.Liamen látszott,hogy hidegen hagyja a dolog,mert a padon ücsörgött.
-Hé,mi a baj?-ültem oda mellé.
-Semmi...csak..
-Csak?
-Részeg voltam.Nekem nem kell Amber én mást szeretek.
-De jó,találtál valakit?
Ajkai megremegtek és egy könnycsepp folyt le arcán.
-Szeretlek..-mondta szipogva.
Miért kell bonyolódnia az életemnek?Miért?
-Liam saj...-de még a mondatomat sem tudtam befejezni,mert olyat láttam meg,amit nem kellett volna.Hazudott nekem.Nem edzeni ment.Zayn és a lány szorosan karoltak egymásba én pedig darabokra törtem.Liam próbált elvinni,de hiába.Nem akartam beszélni.Senkivel.Elkezdtem kifelé rohanni.Rohantam,hogy Liam ne érjen utol.Nem tudom,hogy hova tartottam,csak azt tudtam,hogy minél messzebb akarok kerülni Tőle.Egy parkban találtam magam.Leültem a zsenge fűre és a kezembe temettem az arcomat.Telefon csörgés szakította félbe az önsajnálatomat.Liam.Már húztam volna a zöld gombot jobbra,de inkább elutasítottam.Nem akartam beszélni.Eltelt egy óra az incidens óta és már vagy 67 nem fogadott hívásom volt.Többnyire Liam,Louis és Hannah hívott.Kicsit még ültem a fűben és zokogtam,de mivel sötétedett hazafelé tartottam.Benyitottam az ajtón,ahol Hannah Niall ölében ült.Ettől megint elkezdtem sírni mert eszembe jutott Ő.
Zokogva rohantam fel a szobámba.Leültem a földre és a maratoni sírás elindult.Liam pulcsiját csakúgy vízesés ként árasztották el a könnyeim..

2012. január 18., szerda

22. rész - Happy bday girls

Sziasztok, Hannah vagyok, ismét. Daisy elfoglalt, majd megtudjátok miért is, így én mondom tovább a történteket. Még mindig nem nagyon kaptam - megfelelő - választ arra, hogy Harry és Dais miért aludtak együtt. Harry annyit mondott, hogy még ő sem tudja, Daisy meg hallgat mint a sír. Nekem sincs időm ezzel foglalkozni... most. Ugyanis, Daisnak és nekem szülinapunk lesz holnap! Így Daisy azon van, hogy anyuék jönni tudjanak.
- Han! Képzeld! Anyuék gépe holnap reggel indul! Jönnek! Erre sikongatni kezdtünk, amire a fiúk kijöttek a szobáikból.
- Mi ez a lárma? - kérdezte Liam.
- Ööö... anyuék jönnek... holnap. Meglátogatnak minket.
- Szülinapja lesz a drágámnak, na meg a csodás barátnőjének. - mondta Niall, majd átölelt.
- Akkor végre megismerkedhetnek a fiúitokkal. - lelkesedett Zayn.
Hoppá! Daisyval összenéztünk. Mi nem mondtuk el hogy.... összejöttünk. És azt meg végképp nem mondtam el, hogy az egyik fiú megütötte miattam a másikat. Daisy sem mondta el, hogy Harryvel, Liammel, Zaynnel is aludt már. Csak idiótán vigyorogtunk.
- Anyukád imádni fog engem! - mondta Niall. Gondoltam: csak legyen igazad.
Eljött az este, Daisy és én idegesek voltunk a reggel miatt.
- Ha anyuék rájönnek... nekünk annyi!
- Tudom Dais. Niall a legfontosabb személy nekem, nem akarom elveszteni csak azért, mert anyu lehet nem kedveli.
- Én is imádom Zaynt nagyon, nem bírnám elviselni a szakítást.
Ekkor telefoncsörrenés: - Bocsi lányok, a járatunk törölték, így nem tudunk holnap elmenni, de amint lesz alkalom indulunk.
Nem tudtuk hogy örüljünk-e, vagy inkább ne. Elég rossz volt, hogy pár hete nem láttuk anyuékat, és csak most jött a másik. Harry és Louis kopogott:
- Halljátok, mi lenne ha tovább maradnátok, mint egy hónap? - mondta Lou. - Elég kevéske idő.
- Ja! - helyeselte Harry.
Hát... nem is tudtunk szóhoz jutni, anyuék a srácok miatt is ki fognak nyírni minket, de a tovább maradás...
Vajon anyuék mikor érnek rá? Hogy lesz a szülinapi parti? Tovább maradunk, vagy sem? Ezt tényleg Daisyra bízom.

2012. január 15., vasárnap

21. rész - Sorry!

Úristen. Ezt alig tudom elhinni. Niall megütötte Harryt! Miattam. Az én hibám! Nem kellett volna hagynom, hogy Harry... megcsókoljon. Zayn, Daisy és Harry még aludt. De Zayn elkezdett ordítani.
- Neked nem elég Hannah, az enyém is kell? Felrohantam. Majd leállítottam Zaynt.
- Én mondtam hogy várja meg míg Harry elalszik, Daisy pedig fáradt volt, így elaludt mellette. - hazudtam. Nem értettem hogy kerültek egymás mellé, de nehogy kapjon Harry még egyet, és Daisynak se kelljen magyarázkodni... Zaynnek. Én úgyis kifaggatom. Harry rám nézett, azzal kimentem a szobából, le a lépcsőn.
Niall bejött a nappaliba, ahol épp sírtam, és leült mellém.
- Figyelj, Han. Tudom, hogy most nem akarsz látni, sőt utálsz, de...
- Mi az hogy utállak? Te vagy nekem a legfontosabb személy a  világon. Nem gondoltam volna hogy mi valaha összejövünk, nem az volt a tervem hogy szerelemre találok itt, csak barátokra, na de látod. Én túlságosan megszerettelek. Nem tudlak elengedni csak így.
- Én sem! Amikor küldtétek a videót, akkor kiszúrtalak magamnak, mert mindig mosolyogtál, de nem gondoltam volna én sem, hogy összejövünk. Nem akarlak elveszíteni, szükségem van rád.
Azzal átöleltük egymást, majd Harry kocogott le a lépcsőn.
- Megbocsátottál neki? - kérdezte olyan semmilyen hangon tőlem. Erre bólintottam.
- Figyelj, neked is meg kéne tudni bocsátani, hisz amit csináltál nem épp a legjobb. Én kedvellek, Harry, de nem úgy mint te engem. Sajnálom.
- Semmi baj, az én hibám. Csak... nehéz. És én sem haragszom Niallra, rád meg végképp nem.
Zayn és Daisy is lejöttek, Zayn nem értette mi a helyzet, hogy kibékültünk vagy mi. Zayn kacsintott, jelezve hogy minden rendbe fog jönni. Daisy pedig odajött és át akart ölelni, de Niall gyorsabb volt. Ezen mindenki nevetett, Harryn kívül. Liam lejött a lépcsőn... Amberrel. Amber épp menni készült - hál istennek. Azzal Harrynek odasúgta: - Szép volt! Niall indult volna, de nem engedtem. Nehogy megüssön egy csajt! Az kéne még. Azzal Amber eltűnt, és remélem soha nem látom. Felmentem a lépcsőn, magam után hívtam Liamot, hogy megbeszéljem vele, mi ez az egész.
- Amber és te? Mi ez az egész?
- Bevallok neked valamit Hannah. Részeg voltam! Tudod én mást szeretek, de most Amber volt ott.
- Az a  más, az véletlen nem a barátnőm? Daisy. Liam lesütötte a szemét.
- De! De nem akarok úgy járni mint Harry.
- Hidd el, senki sem.
Louis épp ott járkált egy szál boxerben. Mérges volt Harryre. Remélem Louis nem tesz olyat, amit megbán.
Akkor hogyan tovább? Daisynak mi lesz a magyarázata hogy Harryvel aludt?

20.rész - I need you

Nem tudom mit érzek.Vagyis mégis.Kétségtelenül Zayn az,aki a legjobban megdobogtatja a szívemet.És Liam...nem is tudom.Egyszerűen csak rosszulesik,hogy egy másik lánnyal látom,amikor még pár napja azt mondta,hogy szeret.Ráadásul AMBER-rel?Remélem ezt Liam sem gondolta komolyan.Kiábrándultam.A gondolatok megviselték az agyamat.És anyával is kell beszélnem.Hannah mit érez?Loisnak is tetszik,ha minden igaz,Harrynek is,és ott van Niall.Egyáltalán nem volt nyugodt a körülöttünk lévő környezet.Tudtam,hogy Harrynek szüksége van Hannahra,még ha erről nem is beszélt a Plaza-ban.És ezt Niall is észrevette.
*Ez alatt Hannahék.Hannah szemszöge*

Kettesben ültünk a kanapén Harryvel.Niall elment boltba,így itt volt az alkalom,hogy kettesben beszélgessünk.
-Hannah én akarlak téged.Nem akarok nélküled lenni.Mostanában mindig csak rád gondolok.Semmi nem lehet köztünk?
Ledöbbentem.Nem tudtam szóhoz jutni.
-Harry é...-de nem tudtam befejezni,mert az ajkai közeledtek az enyémhez.Forró ajkai csak úgy égették az enyémet.És akkor jött egy nem várt személy.
-Harold,te mit csinálsz a barátnőmmel??!-kiabálta Niall és a tengerkék szemei,csakúgy lángoltak.
-Niall én...leakartam állítani.-próbáltam mentegetőzni,de felesleges volt.Niall csak Harryre tudott koncentrálni.A mindig szerény Niall-ben,most ott volt a harag,a düh.
-Harry,én kinyírlak!-Azzal pipiskedni próbált,hogy ugyanakkorának tűnjön.Semmi nem tudta lenyugtatni őt.Nagy puffanás.Vér a földön.
-Niall! Ezt nem kellett volna!Nem tudja irányítani az érzéseit.Nem tehet róla,hogy szeret!Most nézd meg.Ömlik a vér az orrából.
-Mi történt?-rohant le Daisy.-Úr isten!Mi történt Harryvel?Miért fekszik a földön és vérzik az orra?Niall mit csináltál?
-É..én csak elvesztettem az önuralmamat..nem akartam ennyire megütni.
Niall felakarta állítani,de Harry nem engedte.Felállt és felrohant a szobába.-Daisy ment utána.
-Most nekem kell vele beszélnem.-mondta,azzal felment a lépcsőn.
-Harry!Nyisd ki az ajtót!-dörömböltem.
Beengedett.Zöld csillogó szemei meg voltak duzzadva és könny borította a szemeit.Az orrából még mindig folyt a vér.Bármit megtettem volna,hogy ne lássam sírni.
-Harry,ne sírj!Tudod,hogy soha nem bántana Niall.Csak felkapta a vizet.
-Egy undorító személy vagyok.Örülnöm kéne a boldogságuknak,de nem megy.Nem megy!-Még jobban elkezdett sírni.Majd megszakadt a szívem.Odahúztam magamhoz és megöleltem.-Próbálj meg aludni.
Hamar elaludt én pedig odafeküdtem mellé.Ne gondoljatok semmi rosszra.Így is van elég problémám,nem,hogy még rámászok Harryre.
Elaludtam mellette,és őszintén szólva nem érdekelt,ha valaki meglátja és félreérti.
De vajon benyit valaki? Félreértés fog történni? Mi lesz Hannahval és Niallal? 

2012. január 14., szombat

19.rész - Ezek a kapcsolatok...

Daisy végre elmondta mi történt vásárlás közben. Vajon miért nem hiszek neki? Nem hinném hogy Harry egyáltalán nem beszélt rólam, azok után ami történt. Na meg ott volt az alvás, amikor átölelt. Lényeg a lényeg, hogy ezt nem hagyom annyiban. Fölmentem Niallhoz, épp a számítógéppel volt elfoglalva, így csak leültem az ágyra. Mikor észrevette hogy ott vagyok, odajött hozzám.
- Hogy vagy? Minden rendben?
- Megvagyok, köszi...
- Figyelj, elmehetnénk valahova ma este, mit szólsz hozzá?
- Mi lenne ha itthon maradnánk? Senki se lesz itthon. Mindenki elmegy randira, vagy nem tudom pontosan hová is. - Niallnak tetszett az ötlet, így abban maradtunk hogy főzünk együtt valamit. Ekkor Zayn toppant be Daisyval a szobába.
- Hé, ti is láttátok Liam csaját? - Mi van? Liamnak van csaja? Láttam Daisyn a csalódottságot, bár fogalmam se volt miért. Niallal összenéztünk. Nem tudtunk róla, egészen mostanáig. Nekem épp mindegy volt, csak Daisyt sajnáltam. Mert nem tudom mit érzett Liam iránt, de többnek tűnt mint barátságnak. Bár az tény, hogy Zaynt szereti a legjobban. Kimentem egy szó nélkül a szobából, majd Niall utánam futott és átölelt. Megijedtem. Elkezdtünk nevetni, amikor épp a titokzatos lány toppant ki a szobából. Ismerős volt nekem. Megvan! Ő az a lány a fotókról. Ő... Amber! Niall nagyot nyelt. Utálta a csajt, de na... csak a volt barátnője, vagy mije. Legszívesebben most azonnal kihajítottam volna a házból, de nem tettem. Inkább csak bámultam a csajt. Hihetetlenül tönkre volt menve, a fényképeken sokkal szebbnek látszott, mint most.
- Mi az? - kérdezte a csaj. Máris új barátnőd van? Én azt javaslom hogy vigyázz, mert Niall nem olyan mint a többi átlag srác. Ezt nem értettem. Miféle tanács volt ez? Mi az hogy nem olyan mint a többi átlag srác? Attól hogy híres még normális. Azzal visszament, majd Liam jött ki. Niall és Én is mérges pillantást küldtünk Liam felé. Tudta hogy mi a helyzet.
- Sajnálom.
Hát nem értem mi van ma. Vajon Daisy többet érez a barátságnál Liam iránt? Majd ő elmondja mi folyik itt, mert én már nem is értem.

18.rész - Egy érdekes nap..

Semmi.Egyszerűen semmi nem történt amikor vásárolni mentünk.
Én bementem volna a Zara-ba,ő inkább a Starbucksba akart kávézni.Így megittunk egy kávét és nézelődtünk.Beakart menni egy játékboltba...természetesen mondtam neki,hogy kicsit nagy már ezekhez,erre ő úgy nézett rám,mint akit megakar ölni,így kénytelen voltam én is bemenni.
-Juj,néééézd mekkora vízipisztoly!
Soha nem fog felnőni...gondoltam magamban,de azért próbáltam úgy csinálni,mintha látszólag érdekelne.
-Ú,nekem is kell ilyen fegyver!Lounak biztos tetszene.
-Fizethetünk?
Odamentünk a pénztárhoz és a nő látszólag furán nézett ránk.
-Ez nektek lesz?!
-Ööö..nem.A kis tesómnak vettünk.-próbáltam füllenteni.
-Most mit hazudsz?Nincs is tesód.Persze,hogy nekünk lesz!
Remek.Harold tisztára leégetett.Alig vártam,hogy hazaérjünk.
A kocsiban már kezdtem oldódni,mert torkunk szakadtából üvöltöttük,hogy Don't stop me now.
Egész jó volt.Azt hittem,majd Hannahról fog beszélni,de nem így lett.
Hazaértünk és lesokkolódtam.Liam éppen egy lány szájában keresett valamit.Ne értsetek félre.Örültem,hogy van valakije,csak váratlanul ért,azok után,hogy pár napja még én tetszettem neki.
Hannahék vajon látték ezt?

2012. január 11., szerda

17. rész - Can you feel?

Ideges vagyok. Zavar az a tény, hogy Harry... szeret engem. Jól esik hogy mellettem volt amikor Niallal nem épp értettük meg egymást, de nem akarok tőle semmit. Niallnak nem mertem elmondani hogy mi van, mert még a végén összevesznének, és az semmilyen szempontból sem lenne jó. Kiosontam a szobából, amíg Niall elment vásárolni. Senki sem volt otthon, csak én és Zayn. Liam megint edzésen, Louis, Harry és Dais pedig nem tudom hol. Odaültem Zayn mellé a nappaliba.
- Dais? - kérdeztem. Zayn egy darabig gondolkodott mondja-e meg, de segélykérő nézést vetettem rá, ezért kibökte:
- Elment vásárolni Harryvel.
Na ne! - gondoltam magamban. Csak nem elmondta Harrynek hogy tudom a titkát? Próbáltam higgadt lenni, bár Zayn látta mi a helyzet.
- Én nem lepődök meg azon hogy egyszerre három srác is odavan érted. - mondta.
- Három? - ez meg mit jelent? Zayn fejbe vágta magát.
- Niall, Harry, és .... Louis. Louis? De neki barátnője van! Alig tudtam elhinni.
Daisy visszajött a vásárlásból Harryvel. Dais és Zayn megcsókolták egymást, nagyon aranyosak együtt, még mindig. Remélem Daisy nem kerül ilyen szituációba, bár Liam eléggé furcsa ha Daisról esik szó.
Harry megszólalt:
- Beszélhetnénk? - kérdezte. Mikor mentünk volna föl a lépcsőn, Niall betoppant.
- Hát ti mit csináltok?
- Beszélnem kell valamiről Hannahval, egy pár perc és itt vagyunk.
Felmentünk. Harry becsukta az ajtót, amit furcsáltam.
- Szóval az van, hogy tetszel nekem. Már az első pillanattól, de nem mertem szólni, mert láttam hogy Niall és te milyen jól elvagytok egymással.
- Figyelj, én szeretem őt, de nagyon. Nem akarok tőle elszakadni, nem tudnék túl lenni rajta.
Harry közelebb hajolt, erre fölálltam, és kapott tőlem egy pofont. Kicsit lehet túlreagáltam, de pont most mondtam el mi a helyzet. Erre sírva szaladtam le a lépcsőn, ahol Niall várt rám, és egyből átölelt. Elmondtam neki mi a helyzet, de a "majdnem" csókról nem szóltam neki. Mondtam hogy ne haragudjon Harryre.
Daisy álmos volt, és Zayn is, így aludtak egyet. Mikor felkeltek Daisy nem tűnt életvidámnak.
- Lusta vagyok! - jelentett ki, majd visszabújt Zayn mellé, amin elkezdtem nevetni. Dais mindig az... - gondoltam. Vajon hogy sült el a vásárlás Harryvel, mert arról nem beszélt, még.

2012. január 10., kedd

16.rész - Szerelmi háromszög

Fantasztikus volt a moziban.Egy nagyon jó romantikus filmet néztünk,és a film közben Zayn egész végig fogta a kezem.Érdekes módon,már nem idegeskedtem mellette,mint korábban.Hazaértünk,és áradozni lett volna kedvem Hannahnak,hogy milyen jó volt a randi,amikor is Han beavatott a diktafonos dologba.Először is,mérges voltam,hogy lehallgattak,de Hannaht jobban sajnáltam.Irtó dühös voltam Harryre.Harold Edward Styles,én elhiszem,hogy tetszik neked Hannah,de legalább örülnél Han boldogságának.Még számolunk!Az idegesség csak jött belőlem.Se Hannah,se Zayn se senki nem tudott lenyugtatni.
-Harry Styles,a szobába!Most!A többiek pedig menjenek ki!-mondtam dühösen,de határozottan.
-Ajaj,ebből nagy szidás lesz.-mondta egyszerre Louis és Zayn.
Bezártam az ajtót,és elkezdtem beszélni Harryhez.
-Mit érzel Hannah iránt?-kérdeztem,most már nyugodtabban.
-Természetesen csak barátként tekintek rá.
-Aha.Ezt el is kéne hinnem?Harry,őszintén!
-Na jó.Hannah az első pillanattól kezdve tetszik és látván,hogy mennyire tetszik neki Niall rosszulesik.Rossz érzés,hogy nem rám néz azzal a csillogó szemeivel,és ha rám is néz,sajnos nem úgy,mint Niallra.Szeretném,ha többet érezne irántam,mint barátságot,mert én többet érzek.
-Értem.De akkor is,hogy mondhatsz olyat,hogy Hannah túl jó Niallnak?Niall a barátod,és a barátok nem mondanak ilyet egymásról.Niall is kiáll mindig melletted,nem igaz?
-De.Csak nehéz.
-Tudom Harry,tudom.Hidd el,megtalálod te a tökéletes lányt.-kicsit sajnáltam Harryt,a reménytelen szerelem miatt,így kapott egy hatalmas ölelést és belenéztem a csillogó zöldes szemeibe.Láttam benne a csalódottságot.
-Na,van kedved vásárolni?-akartam feldobni a hangulatát.
-Jó lenne.
-Oké,akkor várj 20 percet.-Azzal felrohantam a szobámba ahol az ágyon fekvő Zayn mellé dőltem és sóhajtottam egy nagyot.
-Nem alszunk egyet?Beszéltél Harryvel?
-Most nem lehet.Igen.Szegénykém szerelmes.Reménytelenül.El kell mennünk vásárolni,hogy lenyugodjon kicsit.Nem haragszol?
-Miért haragudnék Kicsim?
Azt mondta kicsim?Esküszöm meghalok.
-Akkor majd jövünk,Szia.-nyomtam egy puszit az arcára,bár legszívesebben otthon maradtam volna és ölelgettem volna,mert ma is ellenállhatatlan volt.De Harrynek szüksége volt rám.
Remélem Hannah együtt tud lenni kicsit Niallal.

2012. január 8., vasárnap

15. rész - Plan B

Amikor Daisyék "ránk törtek" már aludtunk, szerencsére. Azért tetszett, mert Niallnak oltári szexin állt a tejszínhab, amúgy is édes, de így. Ez nem maradhatott bosszúhadjárat nélkül. Bár most csak ketten vágunk vissza, én és Niall. Szóval egyből támadnunk kellett. A szobából kisettenkedtünk, Zaynék ajtaja felé, és volt nálünk vízipisztoly. Még jó hogy Niallnak van pár régi emléke, ami tárgy. De amikor benyitottunk, Zayn és Dais nem épp örültek neki, de mi Niallal nem bírtunk leállni, úgy nevettünk. Mint két hatéves kisgyerek. Kimentünk, és bocsánatot kértünk. De mivel ez a hadjárat elbukott, szükség volt egy másikra. Niall és én egész éjszaka fenn voltunk, és ezen agyaltunk, míg csak egyszer eszembe jutott valami:
- Mi lenne ha felvennénk ahogy romantikusan társalognak egymással, majd meghallgatnánk, és jót nevetnénk rajta?
- Zseniális! - mondta Niall izgatottan.
Elővettem a hangfelvevőm, majd Niall megint nevetett egyet.
Megint kimentünk a szobából, és elhelyeztük az ajtó elé. Majd visszamentünk aludni.
Reggel amikor felkeltem, Niall még aludt. Elmentem a diktafonért, majd lehallgattam, de Harry és Louis hangját hallottam benne.
- Nem is tudom, szerintem Hannah túl jó Niallnak, mármint velem jobban kijönne. Amikor velem aludt, az... felejthetetlen volt! - ez Harry hangja volt. Kinyomtam, és  töröltem, nem voltam kíváncsi rá. De Harry nem valami csajjal randizgat? Ekkor Dais és Zayn jött ki turbékolva a szobából.
- Később moziba megyünk! Reméljük eltudtok jönni ti is! - mosolygott Dais és Zayn.
- Meglátjuk. - mondtam álmosan.
Mikor Niall felébredt kíváncsian várta a felvételt, de azt hazudtam neki hogy nem vett fel semmit, mert lemerült. Egész nap furcsán viselkedtem. Délután négy körül Zayn megkérdezte megyünk-e.
- Ó, bocsi, kiment a fejemből, de menjetek ketten, hisz az előző randitokat megzavartuk. - rákacsintottam.
Daisy egy oltári jó régi stílusú pólóba jött ki. Ezzel elindultak, én pedig azon törtem a fejem mi legyen.
Később beavattam Daisyt is, aki elmondja nektek mi lett a történet vége.

14.rész - This is War!

Aha.Tehát ezek a szemetek kémkedtek utánunk.Na,szép.Nem,hogy a kis szöszivel lett volna elfoglalva.De ne féljetek. Hannah Walsh ezt még vissza fogja kapni! Azt garantálom.
Amikor Zayn elment a fürdőszobába,a mi szobánkat is meglátogatta Lou.
-Na,Jó volt a randi,gerlepár?
-Igen.De valószínűleg Hannah és Niall kémkedtek utánunk.
-Akkor támadt egy remek ötletem,hugi.-mondta kissé bosszúsan,aztán a fülembe súgta az információt.
Elmondtam Zaynek,hogy mit talált ki Lou.Tetszett neki az ötlet.Azzal bezárkóztunk és beszélgettünk.
-Jó volt ma.-Zayn nem válaszolt semmit,csak megpuszilta az arcomat és az ágyra borultunk.
-Rétisas hívja a gerlepárt!-hallatszott egy hang.
Már aludtunk,akárcsak,mint a többiek de Louis már püfölte az ajtót,hogy kezdődjön a bevetés.
-Carrot man megy előre!
-Louis,nyugi.Ne pörögjél-mondta Zayn.
Azzal hárman egyszerre nyitottunk be Niallhoz és Hannahoz,sírig csöndben.
-Támadás!-suttogta Louis.
Azzal tejszínhabot nyomtunk Han és Niall arcára és Niall szájába.Látnotok kellett volna.Niall nyitott szájjal aludt.
Futás!-mondtuk egyszerre,azzal bezárkóztunk a szobába és 10 percig folyamatosan röhögtünk.
-Mi ez a zaj?-hallottunk Hannah hangját.
-Jézusom,hogy nézel ki?-Amikor ezt meghallottuk nem bírtuk visszatartani a röhögést.
-LOUISÉK!-mondták egyszerre,azzal rohantak is hozzánk.
-Nyissátok ki az ajtót,ti szemetek!-ordította Niall,de mi csak fogtuk a hasunkat a nevetéstől.
-Daisy Rain,Zayn Malik és Louis William Tomlinson ezt még megfizetitek.-mondta mérgesen Hannah.
Kinyitottuk az ajtót,és mintha mi sem történt volna,megkérdeztük,hogy miért ordibálnak?
Párnával a kezükben püföltek minket,de az lett a vége,hogy mindenki,mindenkin feküdt.
De valami nem hagyott nyugodni.Vajon hol lehet ilyen sokáig Liam?
Mire észbe kaptam már Zayn vitt le a lépcsőn a hátán,és úgy szaladgáltunk,öten,(vagyis hatan,mert Harry is becsatlakozott),mint az indiánok.Bekapcsoltuk a tvt és énekeltünk.Louis próbált énekelni rockot,de hamar ráhagyta,mert nem tudta a szöveget.Így inkább csak nevetgéltünk.
-Öö,srácok,én ma találkozom egy lánnyal,szóval ne várjatok!-mondta Harry.
Erre mindenki ledöbbent,de nem nagyon foglalkoztunk vele.Elég késő volt már,így lefeküdtünk.
-Jó éjszakát!-mondtam.Azzal a szobám felé tartottam.
Ezek után nem vártam se Liamet,se Hannaht se senkit a szobámba.
Már majdnem álomba merültem,amikor is valaki,bejött a szobámba és leült az ágyra.
-Zayn?-kérdeztem.
-Nem ufó vagyok.Jöttem elrabolni valami Daisy nevű lányt.
-Na,ne már.Én yetire számítottam,nem holmi ufóra.
-Megengeded,hogy ez a szánalmas ufó ide feküdjön?
-De csak,ha nem visz el egy másik bolygóra.
-Na,jó.De csak most az egyszer nem rabolom el,de csak mert békével jöttem.
Odafeküdt mellém és én elkezdtem fázni,mint az Északi-sarkon egy teve.
-Fázol?És a választ meg nem várva takart be még jobban és átölelt.
Este éreztem,hogy valaki még jobban mászik rám.Zayn szinte már teljesen rajtam feküdt és majdnem leestünk,amikor Liam nyitott be hozzánk,és félreértette az egészet.De nem érdekelt.Letoltam magamról Zaynt és ezúttal én feküdtem még jobban rá.
Na de vajon Hannah és Niall mit csinált este?

2012. január 7., szombat

13. rész - Keep secret

Úristen. Ez volt életem egyik - vagyis - legjobb napja. Niallal nagyon jól sült el a randi. Végül az az ötletem támadt, hogy kémkedjünk Daisyék után, mert az sokkal viccesebb és érdekesebb. A ruha pedig tökéletes volt hozzá. Egy Levi's farmer, egy top, és egy magas szárú Supra cipő. Dais azt hitte a fekete ruhát veszem majd föl, de inkább nem, hisz a cél nem a Nando's volt. Azért az időzítés lehet nem a legjobb volt, hisz Daisy és Zayn kitudja mire készültek épp, de sebaj. Miután hazamentünk mi Niallal elvonultunk. Nem kell mindjárt rosszra gondolni, csak beszélgettünk. Niall kiment a szobából, és Lou jött be rajta.
- Na milyen volt? - kérdezte, de egy kicsit csalódottan, amit megértek, hisz ő hívott el vacsira, de azt csak barátilag, vagyis remélem.
- Remek! - mondtam, és próbáltam higgadt maradni. - Zayn és Daisy is ott voltak, ez afféle dupla randi lett a végén. - Niall betoppant a szobába. Kicsit furcsálta a szituációt.
- Akkor végül is jobb hogy lemondtad. - mondta Louis olyan semmilyen hangon, majd kiment.
- Szerintem is. - mondta Niall csöndbe, de csak sikerült meghallanom, és akármilyen önző dolog, jól esett. Niall nagyon aranyos, szégyenlős srác, de most pedig teljesen más lett. A nadrágja és a cipője rajta volt, a póló viszont eltűnt róla. Bezárta az ajtót. Kicsit megijedtem, sejtettem mit szeretne most. Odaült mellém.
- Figyelj, tudom hogy... - mondtam volna de Niall... letámadott. Mikor már majdnem megtörtént, amikor szerencsére Harry bekopogott. Felültünk.
- Hannah, körülbelül mikor várhatlak? - kérdezte. Mielőtt válaszolhattam volna, Niall rávágta:
- Ma velem alszik, ne várd!
Aztán pedig folytatta. Dais és Zayn nem tudom mit csinált, mert Zayn átment Daishez, hisz Liam valami edzésen volt, és csak korán reggel jött haza. Majd elmeséli ő is a saját történetét, akárcsak én.

12.rész - Love is in the air

Órákig azon gondolkodtunk,hogy milyen ruhába menjünk randizni.Mivel jött az a szöveg,hogy "nincs egy göncöm se" elmentünk felkutatni London összes butikját.Butikról-butikra jártunk órákig,de végül sikeresen megtaláltuk azt a ruhát,ami mindkettőnknek tetszik.
Egyértelmű volt,hogy Hannah és Niall a Nando'sba mennek,de,hogy utána mit terveznek utána az rejtély volt.Egy bizonyos ideig...
Engem Zayn elvitt csónakázni a tóra.Nagyon romantikus volt.Énekelt,és mellé játszott a triangulumán,bár szerintem nem kellett volna..
Amikor befejeztük a csónakázást,kerestünk egy árnyékot adó fát,és odaterítettük a plédet.Leültünk,majd megettük a Zayn által készített szendvicseket.Nem voltak valami szépek,sem finomak,de jó volt enni,mert ő csinálta.
-Hmm..csinálhattam volna jobb szendvicseket is.-mondta.
-Á,hidd el,ez életem legjobb legrosszabb szendvicse,mert te csináltad.-nevettem.
Azzal lespriccelt vízzel és egy kisebb csata alakult ki.Fogócskáztunk a fakörül,mint az 5 évesek.Majd visszaültünk a plédre és elkezdtem valamit mondani és csak mondtam,mondtam és mondtam.
Túl sokat beszélsz!-nevetett Zayn.
Én ne..-de nem tudtam befejezni a mondatot.Az ajkai közeledtek az én ajkaimhoz.Belül lángoltam,kívül meg,olyan lehettem,mint a fagyasztott zöldség.Lefagytam.Az ajka csak közeledett,és közeledett amikor elöntött a forróság.Gyengéden átkarolt.Én pedig a nyakát kulcsoltam át.
Csíz.-mondta egy ismerős hang.
Azzal Niall vigyorgott ránk,mint egy vadalma,kamerával a kezében.Ott álltak Hannahval kézen fogva.Sétát tervezhettek,de végül közösen sétáltunk.Niall és Hannah előre mentek.Mi kicsit leragadtunk Zaynel egy bolt előtt.Amikor is Hannahék felé fordultam.Hevesen csókolóztak Niallal,cseppet sem zavartatva magukat,hogy éppen jöhet egy rajongó vagy paparazzi.Örültem Han és Niall boldogságának.Látszódott rajtuk,hogy ez több,mint barátság.Erősen karolta Niall Hannaht,Han pedig Niall hajába túrt a csók közben.
3 percig még ez ment.Már kezdtem aggódni,hogy megfognak fulladni.Aztán vigyorogva ránk néztek.
-Szerintem induljunk haza.Kezd hideg lenni.-mondtam.Zayn már adta is a kabátját és elindultunk.A négy szerelmes együtt battyogott haza.Hogy Liam és Louis mit csinálhattak azt nem tudjuk.
-Na,huncutkodtak a gerlepárok?-nevetett Lou.
-Nagyon vicces vagy.-azzal a fejéhez vágtam egy párnát.
-Megyek lefürödni.-mondtam mindenkinek,bár inkább csak Zaynek akartam jelezni.
Mire kész lettem a fürdéssel,Hannah és Niall már bezárkóztak a szobába.De,hogy mit csináltak,azt csak Hannah tudja igazán jól elmesélni.

2012. január 6., péntek

11. rész - Szőke herceg fehér lovon

Ahogy Dais mondta, neki nagy szerencséje volt. Zayn bevallotta neki hogy szereti, és meghívta randira. De én és Niall... állítólag meglátta hogy Harry átölelt míg aludtam, na de hát ez van. Egész nap csak sürgött-forgott körülöttem, és rám-rám nézett lopva, de nem szólt egy szót sem, eddig. Legnagyobb meglepetésemre köszönt.
- Szia. - mondta, és elpirult. - Szóval, milyen volt Harryvel aludni?
- Hát kényelmes is.., meg nem is, teljesen rám mászott, szó szerint. - na nem mintha ellenemre lett volna, főleg A után, csak nem akartam Niallt megbántani ezzel. - Na nekem mennem kell, Louissal megyek venni valami vacsit.
- Randizol Louissal? - kérdezte a lehető legcsalódottabban, és könnyes lett a szeme.
- Dehogy is! Hisz ott van Elenor. Ez csak egy baráti vacsi lesz, meghívott.
Niall nem szólt semmit, csak csöndbe volt. Nem tudtam hogy mit tervez, így nem értettem mi a baja. Majd elment. Dais Zaynnel nevetgélt, ami kicsit szíven ütött, félre ne értsétek, nem Zayn miatt, csakhogy neki sikerült tisztáznia a dolgokat, nekem pedig nem. Dais elment egy pillanatra, ő tudja hova, én addig odamentem Zaynhez.
- Na? Kibékültetek?
- Nem voltunk igazán összeveszve. Ti? Mármint Niallal, igent mondtál? - mondta Zayn. Igeeent? Mielőtt válaszolhattam volna, Dais bejött, így a beszélgetés vége szakadt, de Zayn kacsintott egyet, még mindig nem értettem miért. Niall megakarja kérni a kezem? Vagy bemutatni A-t? Nem értem, mindenesetre odafeküdtem Harry mellé, mert ő még mindig aludt. Épp betakartam, amikor is Niall megköszörülte a torkát, jelezve hogy ott áll az ajtóba, és nagyon gyorsan fejezzem be amit csinálok. Szerintem félreértette, azt hitte odaakarok bújni Harry mellé, ezért gyorsan kinyögtem:
- Betakarom... Egyébként mit akartál kérdezni? Mert tudom hogy szerettél volna valamit.
Erre Niall nem szólt semmit egy rövid ideig, de csak belekezdett:
- Csak elakartalak vinni a Nando'sba, mondtad hogy szívesen ennél ott valami finomat, és... én már sokszor voltam ott a srácokkal.
- Végül is, oké... - feleltem tétovázva. - Lou biztos megérti majd. Lou?? Na jó, talán kapott egy becenevet, de ez semmi. - 9 óra oké?
- Persze. - jelent meg Niall arcán egy apró mosoly.
Liam pedig futni indult, már egy jó ideje, csak megérkezik valamikor. A randiról nem szeretnék bővebben beszélni, inkább mesélje el mindkettőt Dais, jobban letudja írni mint én.

10.rész - Together or alone?

Zaynel megakartuk még este a dolgokat.
Állandóan arról faggatott,hogy szeretem-e Liamet.
-Szeretem.Mint egy barátot és a többieket is ugyanúgy szeretem.Lehet,hogy Liam többet érez irántam,de én nem.-majd elkezdtem könnyezni,de Zayn nem igazán értette,hogy miért.
-Láttam az smst.-mondtam.

-Rosetól?
-Igen.
-Jaj,Dais.Én nem érzek iránta semmit.Én nem őt szeretem.
A fejem,olyan alakot ölthetett,mint egy kérdőjel, aki azt kérdezi,hogy "akkor mégis kit"? Mert egyből válaszolt rá,hogy hanem téged.
Jól hallottam?Engem?

Azzal közelebb hajolt,és tudtam mit akart.De Louis pont közeledett.Gondolom a wc-re igyekezett.
-Upsz,megzavartam a gerlepárt.Nagy hiba.Bocs.Folytassátok csak.-nevetett.
-Vissza kell mennem Liamhez,különben még büntetést kapok,hogy nem tartom be,a feladatot.Azzal nyomtam egy puszit az arcára.
-Holnap van kedved velem elmenni valahova?-kérdezte gyorsan.

-Persze.-mondtam.-Azzal elmentem.
Reggel 9 volt amikor felkeltem,még mindenki aludt kivéve Niallt így közösen reggeliztünk.
-Ööö..láttam Harryt és Hannaht a szobában.

Jaj,ne.Látta amint Harry öleli Hant?
-Niall.Nyugodj meg.Biztos lehetsz benne,hogy Hannah érted van a legjobban oda.Nem emlékszel a városnézésre?
Helyeslően bólogatott.
-Csak nem tudja most,hogy mi van Amber miatt.
-Amber úgy érzem kihasznál.-mondta Niall.
-Jól érzed.Beszéld is meg Hannal.És..mondjuk vidd el őt a Nando'sba.Nagyon tetszene neki az ötlet.

De Hannah és Niall randiját,hadd mesélje el,Han.Aztán én is beszámolok nektek a Zaynel való randimról.

2012. január 5., csütörtök

9. rész - Szép Álmokat

Miután Niallal beszélgettünk jobban éreztem magam, de a fejem még mindig fájt. Ennyi izgulást... mintha ez egy rémálom lenne, ami nem akar vége szakadni. Visszamentünk a többiekhez, de már nem volt kedvünk játszani, így nyugovóra tértünk. Zaynnek jó volt, egyedül aludhatott, ellenben mindenkivel: Én és Harry, Liam és Dais, Louis és Elenor. Jó éjt! - mondta Niall, de inkább rám saccolt mint  a többiekre, tekintve a körülményekre. A többiek, és én is elvonultunk. Harry azt mondta ha átakarok öltözni menjek be a fürdőszobába. Erre én odalöktem lazán: - Nekem itt is jó, csak lehetőleg ne bámulj ha megkérhetlek. - furcsa módon elpirultam, és a legtermészetesebb dolognak vettem hogy Harry előtt öltözök át, mint ha mi... járnánk. Talán Niall volt az oka, hogy így átvert. Mindegy. Harry is átöltözött, vagyis majdnem. Csak egy boxerbe aludt. - Szép Álmokat! - mondtam, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy beszélgessünk egy kicsit alvás előtt. Oké, gondoltam, miért ne? Ekkor következett a baj. Harry egyre - egyre közeledett, majd leestem az ágyról, szó szerint.Gyorsan elfordultam és ásítva jó éjt kívántam neki, sőt éjjeli puszit is kapott, ami semmit nem jelentett... nekem. Eközben Dais nem bírt aludni, forgolódott, és Liammal ők is beszéltek, de Liam teljesen normális volt. De egy különös megjegyzést tett:
- Nagyon kedvellek! - mondta Daisnak. Ám ezt Zayn is hallotta, mert hallgatózott, bár ő ezt csak figyelésnek nevezte. Daisy rábólintott, majd éjjeli puszit adott Liamnak, akárcsak én Harrynek. Ez az éjjeli puszis dolog volt a hóbortunk, így tudtunk elaludni, csak most nem egymásnak adjuk, hanem a fiúknak. Dais mint ha megérezte volna kiment a szobából, ám addigra Zayn ágyban volt. Beköszönt Zaynhez, és jó éjt kívánt, majd Elenoréknak is, de ők már aludtak. Zayn nem válaszolt, így Daisy közelebb férkőzött, bár eléggé sötét volt. Zayn felhuppant, és azt mondta:
 Kedveled őt? - Daisy nem válaszolt, csak leült Zayn ágya szélére, majd megfogta Zayn kezét.
Harry átölelt, úgy aludtunk el, és én reméltem Niall nem lát meg majd, Zayn és Daisy pedig... hát arról majd beszámol mi történt.

8. rész - Hogy is van ez?

Igen, igaz a hír. Dais és én összetörtünk lelkileg. Miért történik ez? Miért? Miért hívnak meg magukhoz így? Nekünk fájt. Ki az az Amber? Engem leginkább ez aggaszt. Kihasználja Niallt? Tehát járnak? Nem értem. És Zayn? Rose? Édesem? Sok a kérdés... és talán nem kapunk rá választ, soha. Odamentem Daisyhez és átöleltem, próbáltam úgy tenni mint akit nem kavar fel a dolog. Még van hátra majd egy hónap, majd kialakul, reméljük. Azt tanácsoltam hogy menjünk vissza, ne legyen feltűnő hogy elmentünk ki tudja hova. Visszamentünk, csepp mosollyal az arcunkon, erre Harry megszólalt:
- Akkor játszunk? - mondta, és látszott hogy van kedve hülyülni egyet. Daisy bólogatott mert úgy gondolta így kevésbé feltűnő hogy olvasta Zayn üzenetét. Nekem volt is kedvem, meg nem is. Mindenesetre leültem Harry mellé, másik oldalt pedig Louis vigyorgott rám. Nem volt kedvem Niall és Zayn közé ülni, ami kicsit izgatottá tette őket. Nem tudták mi van, de nem baj. - Én kezdem! - mondtam és elvettem Zayntől az üveget. Véletlen észrevettem hogy karkőtője van, amire egy A betű van vésve. Amber? Zayn kiszúrta hogy a karkőtőt nézem, így megszólalt:
- Nialltól vettem kölcsön, nem az enyém.
- Értelek.
Niall éles pillantást vetett Zaynre. Pörgettem, és Louisnál állt meg.
- Adj egy feladatot. - mondtam neki komoran, de próbáltam jó fej lenni vele, ő nem tehet semmiről.
- Hm... azt akarom hogy csókold meg... Niallt! - Liam felkacagott, Niall lopva rám nézett.
A szemembe könnyek gyűltek, így felszaladtam a lépcsőn, nehogy meglássanak sírni. Dais már jött volna utánam, de Zayn nem engedte, mert látta hogy Niall úton van felém. Utánam jött, és átölelt. Nem löktem el magamtól, de belül fájt a tudat hogy Amber jelen van. Mintha Niall olvasta volna a gondolataim, szorosabban ölelt, megpuszilt, és kinyögte amit gondolt: - Amber csak egy ... liba. Régen szerettem, de van már valakim. A szívem dobogott. Én? Vagy Dais? Vagy ki az a valaki?

7.rész - A bonyodalmak tovább fokozódnak

"Rose" olvastam a nevet.Vajon ki lehet ő?Gondolkoztam magamban,és nem bírtam ki,hogy ne olvassam el.
Szia,édes.Ott vannak még azok a libák?
Kirohantam.Odanyújtottam a telefont Zaynek.
-Valakitől jött egy üzenetet.-mondtam.Mintha még nem olvastam el..
Majd gyorsan elhadartam egy mondatot,hogy elmegyek sétálni,hangsúlyozva,hogy egyedül.
Kimentem,és elkezdtem zokogni.Vajon ki lehet az a Rose?Miért éreztem úgy,hogy lehet Zayn és köztem valami?Majd hallottam,hogy valaki(k) jönnek utánam.
Eleanor és Han volt az.Megkérdezték,hogy mi történt és elmeséltem nekik,hogy Zayn kapott egy sms-t Rosetól,és hogy milyen szöveggel.
Rose....-mondta ki mérgesen Eleanor.-Ne is foglalkozz vele.Próbálja Zaynt megszerezni.Megtudta,hogy kedvel téged és azóta kiakar iktatni.
A gondolatok csak kavarogtak a fejemben.Vajon Zayn is szereti Roset?És ott van Liam is.Vele kell aludjak...csakis velem történhet ilyesmi.
-Ez még nem minden.-mondta Eleanor.-Rose barátnője,Amber régóta Niallba van belezúgva.Pontosabban csak a pénzébe.Ahogy tudja,úgy használja ki.Valahogy mindig visszafogadja Ambert.
Láttam Hannah arcán a csalódottságot.Ő is úgy érezhette magát,mint én.


Hogy fog elsülni a Harryvel és a Liammel való alvás?Niall és Zayn megfogja tudni magyarázni ezt?Tényleg szereti Niall Ambert?
Minden ki fog derülni....de ezt már Hannah folytatja.

6.rész - Bonyodalmak

Han elmesélte,hogy elmentünk várost nézni,és hogy milyen helyzetbe kerültünk.Nem tudjátok elképzelni,micsoda érzés volt amikor Zayn a fejét a vállamra hajtotta.Hisz,hogy táplálhatunk már is ennyi érzelmet,ha még alig ismerjük egymást?De látnotok kellett Hannaht és Niallt.Egyszerűen annyira édesek voltak,ahogy elnevetgéltek és  csak úgy izzott köztük a levegő.Ami Harrynek látszólag nem tetszett...
Ez még nem volt minden.Haza értünk,de a fiúk egyből kidőltek.Gondoltuk meglepjük őket egy kis vacsival.Hannahval nagyon büszkék voltunk az első,lassangenkre.A fiúk fél hat körül ébredtek fel,és Niall egyből kiszúrta a kaját.
-Kaja! Srácok,nézzétek micsoda konyhatündéreket fogtunk ki.-mondta Niall nevetve.
-Igazán nem kellett volna lányok.-mondta Zayn,hatalmas mosollyal az arcán,amibe bele is remegtem.
-Viccelsz?Mit vacsiztunk volna,ha ők nincsenek?-kacagott Louis,és kaptunk tőle egy ölelést.Majd a fiúk ugyanezt tették.
-Semmiség-mondtuk.
-Mi lesz már?Együnk!-vágta rá Niall.
Furcsa módon Liam és Zayn közé kerültem,ami kissé aggasztott.Han mellé akartam ülni,de ő Niall és Harry közé került.
-Azt már nem eszed meg?-kérdezte tőlem Niall.
Erre udvariasan felé nyújtottam,ő pedig egy perc alatt el is pusztította.
-Na,akkor játszunk!-mondta Liam.
De mielőtt hozhattuk volna az üveget,valaki csengetett. Harry nyitott ajtót.Egy nagyon csinos lány lépett be az ajtón,és köszönt.Egyből tudtuk,hogy Eleanor az,Louis barátnője.
- Helló skacok!-köszönt.Majd odafordult felénk,és,mint aki már ezer éve ismer minket,adott nekünk egy ölelést.
Éppen bemutatkozni akartunk,amikor is azt mondta.
-Vicceltek?Tudom,hogy kik vagytok.A fiúk már sokat beszélt rólatok.
Alig hittünk a fülünknek.A fiúk már beszéltek rólunk!
-Leült mellénk és elkezdtünk üvegezni.
-OKÉ!Akire az üveg mutat,az fog velem aludni.Pörgött,pörgött és hirtelen Hannahnál állt meg.Niall rosszalló pillantásokat vetett Harryre,amit pont sikerült észre vennem.De rákacsintottam,és azt súgtam.-Nyugi.
-Oké,és én velem ki fog aludni?-kérdezte Liam,és megpörgette az üveget.Jaj,kérlek,ne nálam,nem akarom,hogy Zayn csalódott legyen.Gondoltam magamban.De persze,hogy nálam állt meg,és láttam,hogy Zayn forgolódik,és,hogy nem igazán tetszik neki.
-Oké,szerintem elég volt.-mondta Niall.
-Hé,pajti,ne már.-mondta Loui,de senki nem akart már játszani,így abbahagytuk.
-Ó,a fenébe!-lemerült a mobilom.Felrakom a töltőre.-de Zayn már nyújtotta is telefonját,hogy beszéljek az övéről.
-Nem kellett volna.De köszi.-és amíg telefonálni készültem,bevonultam a szobámba.
Már épp tárcsáztam volna anyu számát,amikor is üzenete jött Zaynek....

5. rész - All about... ?

Nos, Dais már elkezdte a történetet, így folytatom. Szerintem szuper, hogy Amy kiengedett minket, és anyát is rábeszélte, nagyon hálás vagyok. Hát igen, Niallal zenét hallgattunk, és nagyon sokat nevettünk. Több közös dolog van bennünk mint gondoltam. Zayn élőbe még helyesebb, de ez feltűnt Daisnek is. Kicsit furán néztek egymásra, mint akik, hmm... szerelmesek. Elég furán éreztem magam, mert Niall pont mellettem ült amikor elmentünk várost nézni. Először Harry akart mellém ülni, de Niall odafurakodott, de Harry meg tőlem balra ült, szóval így is a két srác közé keveredtem. Zayn énekelt, és közbe Daisyt bámulta, ami nekem eléggé furán jött le a dal szövege miatt: But i see you, with him slow dancing... szóval értitek gondolom. Niall a Nando'sról beszélt, és megbeszéltük kinek mi a kedvenc kajája, bár inkább ketten, mert a többiek elvoltak foglalva.
- Szóval, neked mi a kedvenc kajád Han, ha hívhatlak így.
- Nem zavar, minden barátom így hív. Egyébként nem is tudom, imádom a gyors kaját! Ezen a mondaton Daisyn és Niallon kívül mindenki meglepődött, hisz nem annyira lehet kinézni belőlem hogy épp az ilyen kajákért vagyok oda, de igen. Niallnak tetszett, legalább is nevetni kezdett.
- Nekem is! - mondta mosolyogva. Eléggé zavarba voltam, mert a többiek csendbe kucorogtak, de hirtelen akkora meglepetés ért, hogy én is csöndbe maradtam. Niall majd bealudt, és a fejét a vállamra tette. Nagyon édes volt, csak tényleg meglepett, és aznap ismertem meg szóval... bár nem mondanám hogy nem örültem neki. Zayn látván Niallt ugyanígy tett, csak Daisnak. Liam pedig bámult maga elé, és Harry is. Louis zenét hallgatott. Kiszálltunk a kocsiból egy idő után, a srácok kialudták magukat, mi meg addig csöndbe ültünk D-vel, mert megmozdulni sem tudtunk. Körbenéztünk, megmutatták a fiúk az érdekesebb környékeket, aztán hazafelé vettük az irányt. Kiterveltük hogy felelsz vagy merszet játszunk a nap végén, és eldöntsük ki kivel alszik majd. Érdekes sztori, inkább Daisyra bíznám.

4.rész - Hello London!

Nem izgultam a repülés miatt,de Hannah arcán láttam a nyugtalanságot,így jó szorosan megfogtam a kezét,és így merültünk álomba.Arra ébredtünk,hogy rázkódik a repülő,így arra következtettünk,hogy leszállni készül a gép.Fogtuk a holminkat,és elhagytuk a repülőt.Hannahval nagyon izgultunk,mert nem láttuk a fiúkat és féltünk,hogy nem jöttek ki értünk.Amikor is megláttunk egy hatalmas táblát,"Szia Hannah és Daisy" felirattal.Innen már tudtuk,hogy ők azok.Ameddig csak lehetett teljesen fel volt húzva a pulcsijuk és a kapucnijuk,hogy az őrült rajongók ne vegyék őket észre.Odasiettünk hozzájuk,és egyből rohamoztak a kérdéseikkel.
-Sziasztok.Jó volt az út? Meséljetek.
De Hannah,a bölcs a tanácsa az volt,hogy ezt ne itt intézzük el,mert jönnek a dilis rajongók.
-Miért ti nem azok vagytok? -kérdezte Louis nevetve.
Erre mind az 5 fiú jókedvűen nevetett.

A kocsi felé tereltek minket.Harry vezetett,Louis és Liam mellette ült.Mi pedig hátraszorultunk Niall és Zayn mellé.Érdekes,hogy Hannah pont Niall mellé került,én pedig Zayn mellé.
Kiszúrták a headsetünket,és egyből kíváncsiskodtak,hogy mit hallgatunk.Nálam éppen az I Want ment,Hannahnál pedig a Forever Young.Erre Louis persze egyből elkezdte énekelni,hogy I want,I want,I want,but that's crazy,I want,I want,I want,but that's not me,I want I want I want to be loved by you.
-Skacok,éhes vagyok-mondta Niall.-Menjünk a Nando'sba.
-Jaj,ne,már megint?-mondták a fiúk.
-Szerintem szuper ötlet!-tette hozzá Hannah,ami látszólag tetszett Niallnak.
-Itt még lesz valami..tette hozzá nevetve Louis.
Hannah és Niall furcsán néztek,de nem nagyon érdekelte őket.Inkább hallgatták a zenét,és jót nevetgélgettek.
Hirtelen Zayn hozzáért a kezemhez,biztosan véletlen,de pillangókat éreztem a gyomromban.Úgy elpirultam,hogy Han még észre is vette.Láttam,hogy Zayn is elmosolyodott,de nem vette el a kezét.
-Hát, megérkeztünk-mondta Harry.
-Gyertek körbevezetünk.
-Bocs,a rendetlenségért.Louis az oka.-mondta Harry.
-Hééé!Legalább a szobátokban rend lesz.
-Aha,szóval azért van a nappaliban az összes cuccod,mert "rendet raktál" a szobádban.-mondtam nevetve.
-Jól van Daisy,megjegyeztem!
A fiúk nagyon kedvesek voltak,egyből pakoltak nekünk kaját és egy hatalmasat ettünk.
Természetesen a maradék kajámat Niall ette meg,hisz nem veszhet kárba az étel.
De akkor valami furcsát vettem észre..Zayn,mint mindig most is figyelt,de azt láttam,hogy Liam is engem méreget.Hannah bólogatott,tudta mire gondolok,és vele is ugyanígy volt.Niallal nagyon jót nevetgéltek.De lehet,hogy nem csak egy fiúnak jövünk be?
Rejtély,de majd Hannah barátnőm folytatja a történetet..

2012. január 4., szerda

3.rész - A nagy dilemma

Egész éjszaka virrasztottunk,hogy megtudjuk a választ.Mehetünk vagy sem? 7 óra volt,amikor egy kis megvesztegetésben mesterkedtünk Hannahval.Tudjátok,a szokásos módszerrel.Ágyba reggeli,kávé,hatalmas szeretet és pusziáradat.Mindent elkövettünk,hogy anya kedvében járjunk.Anya először nem valami biztatóan vágott bele.
-Lányok,túl fiatalok vagytok..
Mire Hannah közbevágott.
- Amy néni,február 4-én mindketten 17 évesek leszünk!
-Hadd fejezem be a mondatomat,Han.
-Bocs,Amy néni..
-Tehát..fiatalok vagytok.Féltelek titeket..túl veszélyes ez.Egyedül a repülőn..
Nem voltunk valami bizakodók ennek hallatán...amikor is megcsendült az a bizonyos DE szó!
-De! Meg kell próbálnotok önállósulni és felfedezni magatokat a nagyvilágban és hé? Hisz a kedvenc bandátok kért fel titeket!Mellesleg felvettek a munkára és 3 hét múlva én is indulok.
-IMÁDLAK ANYAAA!
-Amy néni,maga a legszuperebb! De....mi lesz az én anyámmal?
-Ó,őt bízd csak rám. ;)
Ezzel felrohantunk a szobánkba,és hevesen csomagolni kezdtünk.
-Dais,eltudod ezt hinni?Ez...ez nem lehet igaz! Te ,Én és a One Direction?!  Húúú,hogy mekkora partyt fogunk csapni,barátném.
-Hannah,nyugi.Inkább pakold a kajákat Niallnak! 1:30 óra múlva indul a repülő!
Gyorsan felvettük a headsetünket,és rohantunk le a lépcsőn.
Anya kissé bánatos arccal nézett ránk,de próbálta leplezni.
-Aztán jók legyetek!
Hannah egy alig hallható mondatot fűzött ehhez.
- Nem garantálom,ilyen fiúk mellett. ;)
Adott két nagy ölelést nekünk anya,és elbúcsúztunk.
Beültünk a taxiba és indultunk az álmaink felé.A One Directionhöz.
Odafele úton azon gondolkoztam,hogy vajon szimpatikus leszek-e a fiúknak,főként Zaynek.Nem-e talál majd minket túl egyszerűnek.Félek,hogy nem leszek neki szimpatikus...
-HAHÓ! Dais,megérkeztünk a reptérre.Ordította Hannah.
Kiszálltunk a taxiból és a reptéren becsekkoltunk.Siettünk,mert esélyes volt,hogy lekéssük a repülőt..

2.rész - Irány Anglia! (remélve)

Sziasztok, Hannah vagyok. Daisy barátnőm már írt rólam, és pár közös emlékről. Ezt szeretném folytatni. Nos Daisy ott tartott hogy egy csomó videóüzenetet küldtünk a One Directionnak, de nem hittük hogy egyszer válaszolnak is majd rá, pedig így volt. Két jegyet küldtek, és egy hónapra felajánlották hogy velük lakhatunk, ha szeretnénk, mi meg persze hogy akartuk. Már csak Anyuék voltak hátra, legfőképp Daisy anyukája Amy. Nos, nagy nehezen odatoppantunk elé, és belekezdtünk. - Ö, anyu, te mit szólnál ha kapnál valami munkát Londonban? Mármint, szerintem jó meg.. izé, na érted. - Hát ilyen butaságot, de egyébként megfontolnám. Daisy és én se szóltunk, csak rohantunk hogy megmutassuk a videót Amynek. Eszem ágába se lett volna, de nagyon izgatott voltam, és Daisy is. Amynek elállt a lélegzete. - Szó se lehet róla, ez badarság. Mármint ők is csak tinisrácok, csak nem fogunk Hannah anyukájával elengedni titeket! Igaz ám, csak hogy Hannah anyukája épp nem volt a környéken, egy beteg rokonnál volt még legalább pár hónapig, nem rég indult. - De anya, ha kapsz állást, akkor minden klappol, nem? - Ha kapok Daisy, akkor meglátom. Daisy csodálkozott hogy anyukája nem annyira ellenkezik mint a képzeletében. Erre kiszúrtam valamit az újságban.- Nézd Amy! London területén épp ápolónőt keresnek fél évre! Nem hittünk a szemünknek, még Amy sem, hogy ilyen történetszerűen összejöttek a dolgok, de igaz volt. - Na lányok, a fizetés nem rossz. Még alszok rá egy napot.

Persze mondanom se kell, hogy én és Daisy egész éjjel fenn voltunk, ám a választ csak a következő részben áruljuk el.

1.rész - Vissza a múltba

Daisy Rain vagyok,pontosabban,Daisy Malik.Nem is tudom hol kezdjem.Köszönöm az őrült 1D rajongóknak akik azzal fenyegetnek,hogyha nem hagyom el Zaynt,megölnek.Hadd vezesselek titeket vissza az én történetemhez.
16 éves voltam,amikor felfedeztem a One Directiont a barátnőmmel,Hannahval,aki velünk él.Minden álmunk az volt,hogy egyszer találkozzunk a fiúkkal.Levelek tömkelegét küldtük nekik és videókkal örvendeztettük meg őket.Azt gondoltuk Hannahval,hogy úgysem fognak ráreagálni,de mi csak küldtük és küldtük a videókat.Egyik nap,amikor Hannahval nagyban gépeztünk,felvillant egy ablak ezzel a szöveggel : Önnek egy új üzenete érkezett!
Rákattintottunk,és el sem hittük,hogy ez igaz.Örömünkben leestünk a székről,és egymást ölelgetve megszólalt egy hang.
- Gyerekek,csendesebben csináljátok a One Directionnek szóló videót..Az anyukám,Amy Rain mondta ezt igen közömbösen,hisz elég jól ismert ahhoz minket,hogy tudja,köze van a 1D-hez.
-ANYAAAA! Életem legszebb napja! Ne rontsd el!
Erre anyukám felrohant,és látta,hogy egy videó érkezett.Nagyon érdekelte anyát,hogy mi lehet az,de mi nem akartuk megmutatni a bizonyos videót. Hannah elküldte anyát,azzal az indokkal,hogy odaégett a süti.Egyszerre nyúltunk az egérért,hogy lejátsszuk.
Egy angyali hang szólalt meg benne,Zayné.
- Kedves Daisy és Hannah! Köszönjük a nagyszerű videóitokat,sokat nevettünk rajta és szuper érzés látni,hogy ennyire szerettek minket!
Erre elpirultam.Majd egy hang szólalt meg,magabiztos akcentussal.
-Szeretnénk titeket meghívni a koncertünkre,VIP részlegre,aztán lenne egy buli,ahol veletek szeretnénk menni.
Hannahval akkorát sikítottunk,hogy beleremegett a ház,pedig ez még nem volt minden.
Ezúttal Liam szólalt meg.
- Ha minden igaz kaptatok egy levelet,benne 2 jeggyel.4 hétig velünk lakhattok.Remélem eltudtok jönni.Puszil titeket Zayn,Niall,Liam,Harry és Louis.
6 perc némaság és üldögélés után,egyszerre kiáltjuk el ugyanazt.
-MEGYÜNK LONDONBA!A One Direction tagjaival fogunk LAKNI! ELTUDOD HINNI??
Soha nem voltunk még ilyen boldogak.
De egy dologgal még nem számoltunk.ANYÁVAL...

A Fanfiction szereplői

Szereplők :
Daisy Rain - főszereplő. Zayn régen barátnője,jelenleg felesége.Hannah a legjobb barátnője.
Hannah Walsh - főszereplő. Niall barátnője,felesége.Daisy a legjobb barátnője.
Lucy Time - Liam Payne nagy szerelme,és később össze is jönnek.
Amber Brooklyn - Niallra pájázik,Hannah legnagyobb ellensége.Rose a legjobb barátnője.
Rose Pennykettle - Zaynt akarja megszerezni Daisytől,Amber legjobb barátnője.
Zayn Malik - A Vas happenin császára és Daisy pasija,férje.
Niall Horan - Aki soha nem utasítja vissza a kaját! Potato & Nando's királya.Hannah pasija,majd férje.
Harry Styles - Harry a nők megbabonázója,szerelmes Hannahban,de rájött,hogy ez reménytelen.
Liam Payne - A csendes,és visszahúzódó srác,először Daisre pályázik,de rájön,hogy Zaynivel remek párost alkotnak.Később találkozik Lucyvel,akibe egyből beleszeret.
Louis Tomlinson - A carrot man & a mókamester.Eleanor az élete értelme.
Eleanor Calder - Louis rettentően kedves barátnője.Aki Daisy és Hannah szinte már legjobb barátnője lett.


Sziasztok.Azért hoztam létre ezt a blogot,hogy megoszthassam veletek a 1D-s fanfictionömet.:)